Kövesd a rabbit! (Köves Slomó, Chabad Budapest, EMIH, Chabad Hungary)

Az Izraelt ért terrortámadás az egész világot sokkolta. Sokkolta bestiális kegyetlenségével, a pusztítás elképzelhetetlennek hitt mértékével. A cinikusan megválasztott időzítés, mely az egyik legvidámabb ünnepre, a zsidó-keresztény civilizációt meghatározó Biblia fundamentumának, a Tóra örömünnepének napjára esett, több volt taktikai fogásnál; nem csupán a zsidók legvédtelenebb pillanatát keresték a gyilkosok, de az egész világ számára megmutatták, nekik semmi sem szent. A világ most válaszát fogalmazza. Izrael háborúban áll.

Izrael vitathatatlanul különleges pozíciója a világ nemzetállamai sorában 1948-as alapítása óta egyértelmű volt. Hisz nemcsak a térségben állandósult konfliktusok egyik cél- és középpontja a zsidó állam, de létének megkérdőjelezése a legújabb kori antiszemitizmus komilfónak számító megnyilvánulása. Bár az államalapítást magát a XX. századi zsidóellenesség rémével szembeni védekezés motiválta, általa mégis évezredes vallási „adósság” került törlesztésre. Így, amikor cionizmusról beszélünk, érdemes szót ejteni az Izrael iránti elkötelezettséget megalapozó attitűdök mélyre nyúló gyökereinek elágazásairól s azok sajátos összefonódásairól is.

Létezik egy sztereotípia, miszerint a zsidók állandóan ünnepelnek valamit. Ez még hagyján, de majdnem mindig valamiféle túléléstörténetet, csodás megmenekülést a halálos veszedelem szorításából. És akkor még nem is beszéltünk a legszentebb napról, a sábátról, amit viszont hétről hétre nagy vigadalom közepette fogadnak. Nos, a sztereotípia igaz, valóban van mit ünnepelnünk, ám ez közel sem öncélúan alakult így; ünnepeink ugyanis intuitív útjelzői mindannak, amit zsidóságnak nevezünk.

Az előző alkalommal szó esett arról, hogy voltaképpen miért is alakult ki az antiszemitizmus és miért képes mindig más-más formát ölteni ugyanaz a vírus. Ez alkalommal jelenkori mutációjáról, az Izrael-ellenesség aggasztó nemzetközi előretöréséről kell beszélnünk; megértenünk és legyőznünk ezt a variánst is. Köves Slomó vezető rabbi mindig azt hangoztatja, hogy a zsidóság önmeghatározásának azért sem szabad az antiszemita toposzok tagadására épülnie, mert azzal azok szükségszerűen szervesülnének gondolatainkba, önképünk viszonyítási pontjaivá válnának. Ez maga az önkéntes relativizáció, a legitimáció előszobája. Mindig azt tudjuk, hogy kik vagyunk, és sose azt méricskéljük, hogy kik nem; csakis így járhatunk túl az antiszemitizmus eszén. Pozitív, biztos lábakon álló identitással. E négyrészes sorozatban emellett érvel Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija, s adja látleletét a történelem legkitartóbb előítéletének, annak ismert veszélyeivel és kiismerésre váró abszurditásával. Az előadás az Óbudai Zsinagógában hangzott el, 2023. március 23-án.

Sokaknak máig meghökkentő egy okostelefonját böngésző ortodox zsidó látványa, s e zavar elsőre nem is tűnik teljesen alaptalannak. Nem másról van szó ugyanis, mint hogy az ősit és a tradicionálist a modernitás globális szimbólumával kell tudnunk egyazon kontextusban befogadni. Szemünket hiába dörzsöljük, nem a látásunk csal meg ilyenkor: mindössze arról van szó, hogy a zsidóság egyetemessége nem beleszuszakolható az izmusok leegyszerűsítő mátrixába.

Az Izraelt ért terrortámadás az egész világot sokkolta. Sokkolta bestiális kegyetlenségével, a pusztítás elképzelhetetlennek hitt mértékével. A cinikusan megválasztott időzítés, mely az egyik legvidámabb ünnepre, a zsidó-keresztény civilizációt meghatározó Biblia fundamentumának, a Tóra örömünnepének napjára esett, több volt taktikai fogásnál; nem csupán a zsidók legvédtelenebb pillanatát keresték a gyilkosok, de az egész világ számára megmutatták, nekik semmi sem szent. A világ most válaszát fogalmazza. Izrael háborúban áll.

Nem az a kérdés, hogy a holokausztra kell-e emlékeznünk, hanem az, hogy hogyan emlékezzünk rá. Érthető, hogy mi, zsidók, az áldozatok leszármazottjaiként elsősorban felmenőink sorsán keresztül látunk rá a holokauszt borzalmaira, azonban ennyi év távlatából immár ideje felülvizsgálnunk ezt a tisztán áldozati nézőpontot. A vészkorszakban mindenki a maga ereje és lehetősége szerint fejtett ki ellenállást, s ezért történetük morális oldala nem az ellenállásuk közvetlen eredményében, hanem annak tényében mutatkozik meg igazán. Csak úgy szűnhetünk meg az áldozati narratívának önkéntes részesei lenni, ha mi magunk ismerjük fel; történtetünk teljessége nem írható le pusztán az által, aminek mások vetettek alá minket.

Oly gyakran beszélünk arról, hogy mire kell számítanunk a halálálunk után, hogy lassan arról feledkezünk meg, hogy mi dolgunk van annak beállta előtt. Előttünk az élet! – szól a bátorítás. Igen, amikor halottainkat búcsúztatjuk, amikor gyászoljuk őket, nem mással szembesülünk, mint e jól ismert frázis mély igazságával. Azzal, hogy minden, amit csak érzünk, gondolunk, hiszünk és teszünk, végsősoron magához az élethez köt minket. Mert mi, itt és most azzal egyek vagyunk. S ha ez igaz, akkor amit csak a világ – s benne önmagunk – jobbításáért tehetünk, azt bizony itt és most kell megtennünk. Előttünk az élet!

Minek van nagyobb súlya a szándéknak, vagy a cselekvésnek? A zsidó szemléletmód szerint a cselekvés a lényeg. Nos, de miért? - Többek közt erre a kérdésre is keresi a választ Köves Slomó rabbi és Szilágyi Szilárd legújabb beszélgetése. A Kövesd a Rabbit podcast 12-ik részéből azt is megtudhatjuk, hogyan teremt bizalmat a tett és hogy miként befolyásolja lelkivilágunkat is a cselekvés.

Ahogy a tudományt nem a vallás szemével, úgy a Tórát sem a tudomány szemével kell olvasni! - Köves Slomó erre is felhívja a figyelmet a Kövesd a Rabbit legújabb podcastjében. A 9-ik beszélgetésben megtudhatjuk, hogy mit is jelenthet a hatnapos teremtés, vagy mi a Tóra hozzáállása a történelem-tudományhoz, mint ahogy az is kiderül mik az alapvető különbségek a Tóra és a Tudomány megközelítésében.Tudomány, Tóra - Összefér?

Avagy: ki korán kel, aranyat lel; teher alatt nő a pálma; ami nem öl meg, az megerősít. Ugyanarról van szó, bármeddig ragozzuk is: arról, hogy életünk nem lineáris pályán halad. De hogy is haladhatna, ha az egész világ állandó változásban van, s abban mi magunk is folyton változunk. Ez a dinamikus viszony óhatatlanul olyan feszültségekhez vezet, amelyekkel szemben rutinmegoldásaink garantált kudarcra vannak ítélve. A megoldás tehát annak a belső rugalmasságnak megszerzése és ápolása, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy képesek legyünk felkészülten szembenézni az élet kihívásaival, kiállni döntő próbatételeit, és ha a krízis elkerülhetetlennek bizonyul is, képesek legyünk helytállni úgy, hogy a bajból megerősödve álljunk újra talpra.

Az Izraelt ért terrortámadás az egész világot sokkolta. Sokkolta bestiális kegyetlenségével, a pusztítás elképzelhetetlennek hitt mértékével. A cinikusan megválasztott időzítés, mely az egyik legvidámabb ünnepre, a zsidó-keresztény civilizációt meghatározó Biblia fundamentumának, a Tóra örömünnepének napjára esett, több volt taktikai fogásnál; nem csupán a zsidók legvédtelenebb pillanatát keresték a gyilkosok, de az egész világ számára megmutatták, nekik semmi sem szent. A világ most válaszát fogalmazza. Izrael háborúban áll.

Van-e különbség a szeretet és a szerelem között? Mi a köze az érzelmeknek az egónkhoz és az önérzetességhez? Van-e határa a szerelem által diktált önfeladásnak és miért éppen a szerelem / szeretet a legjobb metafora Isten és ember kapcsolatára? Többek közt ezekről a kérdésekről is beszélget Köves Slomó és Szilágyi Szilárd a Kövesd a Rabbit sorozat legújabb Podcastjében. Mint ahogy az is felmerül a beszélgetésben, hogy miért olyan lényeges az önfejlődésünk szempontjából, hogy egymásra vagyunk utalva és hogy mi a különbség az érzelmek és a kognitív képességek között?

"Ahogy a jobbkezes szabály nem tud értelmet adni a Kresz létezésének, úgy a természettudomány belső logikája sem tud magyarázatot adni a természet létrejöttének". Többek közt ezt is megtudhatjuk a Kövesd a Rabbit legújabb epizódjából. Szilágyi Szilárd és Köves Slomó a Podcast sorozat nyolcadik részében arról beszélgetnek, hogy miért vezethet erkölcsi összeomláshoz a Kinyilatkoztatás nélküli tudomány és hogy miért éppen a Kinyilatkoztatásba vetett hit az, ami egy olyan civilizációhoz vezetett, amelyben soha korábban nem látott tudományos felfedezéseket tettek.

Sorozatunk végéhez érve immár ideje rátérnünk az elmúlt három előadás spirituális és intellektuális ismeretanyagának gyakorlati vonatkozásaira. Azaz miután alapos látleletét vettük az antiszemitizmus nevű civilizációs kórnak, kiismertük a gyűlölet gyengéit, felkészülten és magabiztosan vehetjük fel a kesztyűt ezen eszmének hazudott, ártó hazugságok hirdetőivel szemben. Így járunk végül túl az antiszemitizmus eszén. Köves Slomó vezető rabbi mindig azt hangoztatja, hogy a zsidóság önmeghatározásának azért sem szabad az antiszemita toposzok tagadására épülnie, mert azzal azok szükségszerűen szervesülnének gondolatainkba, önképünk viszonyítási pontjaivá válnának. Ez maga az önkéntes relativizáció, a legitimáció előszobája. Mindig azt tudjuk, hogy kik vagyunk, és sose azt méricskéljük, hogy kik nem; csakis így járhatunk túl az antiszemitizmus eszén. Pozitív, biztos lábakon álló identitással. E nyégyrészes sorozatban emellett érvel Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija, s adja látleletét a történelem legkitartóbb előítéletének, annak ismert veszélyeivel és kiismerésre váró abszurditásával. Az előadás az Óbudai Zsinagógában hangzott el, 2023. március 30-án.

Mi az a dibuk? Hogyan készül egy Gólem? Hisznek-e a zsidók a szellemekben és mi köze van ennek a páros számokhoz? A Kövesd a rabbit sorozat 14-ik részében megtudhatjuk mi a zsidóság viszonya a babonákhoz és a szellemvilághoz, mint ahogy az is kiderül Köves Slomó és Szilágyi Szilárd beszélgetéséből, hogy van-e valóság alapja a horoszkópoknak és hogy hogy néznek ki az angyalok?

Mit és hogyan tehet egy zsidó közösség az antiszemitizmussal szemben? Miben különbözik az antiszemitizmus elleni küzdelem, ha azt zsidó identitáson alapulva vívják attól, ahogyan minden jóérzésű ember zsigerileg utasítja vissza a zsidógyűlölet mindenfajta megnyilvánulását? Köves Slomó és Szilágyi Szilárd beszélgetésük során érintik a témával kapcsolatos kiemelt eseményeket és fordulópontokat az elmúlt 15-20 év Magyarországáról.

Mit jelent zsidónak lenni? Ki a zsidó? Mi az, hogy zsidó? Miért nem genetikai kérdés a zsidó származás? Hogy lehet, hogy valaki születhet zsidónak és mégsem lép az ábrahámi szövetségbe – és így például a zsinagógában sem olvashat fel a Tórából –, ám ha valaki nem születik zsidónak, de betér, betérésével a szövetségnek is teljes értékű tagja lesz? Ez a példa is mutatja, milyen sokrétű a zsidóság mibenléte. A hétköznapi életben már mindannyian megtanultuk, hogy a lényeget gyakran az „apróbetűs részben” találjuk, ám a zsidóság esetében hogyan is fordulhatna elő apróbetűs rész? Avagy éppenséggel csakis az lenne?

Ha kilátástalannak tűnik a helyzet, jobb híján azt gondoljuk, rajtunk már csak egy csoda segíthet. Azzal szembesülünk ilyenkor, hogy helyzetünk megoldása nemcsak a mi lehetőségeinken mutat túl, de elképzelni sem tudjuk, hogy létezhet bármiféle megoldás. Marad a csodavárás – vagy a csodarabbi felkeresése. Pedig a csodarabbi se varázsló, de még csak nem is bűvész; olyasvalaki ő, aki életét a Tóra igazságának szenteli és rendületlenül ápolja kapcsolatát az Örökkévalóval. Ővele így értik meg jobban egymást, mint legtöbbünk, kevésbé igaz emberek.

A Kövesd a rabbit podcast sorozat első részéből kiderül, hogy mit értünk lélek alatt és kell-e egyáltalán, hogy azt mondjuk, a lélek egy létező jelenség.

Mármint „boldoggá és elégedetté”, ahogy Voltaire fogalmaz, merthogy „távol tartja a három nagy szerencsétlenséget; az unalmat, a bűnt és a szükséget.” Az idézet második fele azonban mintha valami többet, átfogóbbat állítana. A mai beszélgetés alkalmával arra keressük a választ, vajon tényleg pusztán a boldogságról és elégedettségről van-e szó, vagy a munka emelkedettebben fogalmazva, az alkotás- nem emberi kondíciónk alapfeltétele-e.

Gondoltunk-e már arra, hogy felnőtt emberként nagyobb megtiszteltetésben nem is lehet részünk, mint hogy gyermeket nevelhetünk? A felvetés csak azért tűnhet meglepőnek, mert túlságosan megszoktunk, hogy kihívásokat és lemondásokat listázva, pro és kontra érvek kereszttüzében mérlegeljük, „mivel is jár egy gyerek”. Az is igaz, hogy azt tartjuk igazi megtiszteltetésnek, amiben a külvilág részesít minket. Pedig ha jobban belegondolunk; ugyan, mi is lehetne felemelőbb annál, mint hogy részesei lehetünk egy új élet kezdetének, hogy vigyázása, segítése, alakítgatása és terelgetése; azaz nevelése ránk van bízva? Olyan megtiszteltetés ez, amelyre ráadásul mindannyian méltók lehetünk. – Csak legyünk készek felnőni hozzá!

Mi a Kabbala lényege? Köves rabbi szerint az, hogy ez elvont isteni logikát valamennyire mi is megértsük. Többek közt ezt is megtudjuk a Kövesd rabbit podcast következő adásából, mint ahogy azokra a kérdésekre is választ kapunk, hogy létezik-e zsidó ezoterika is, vagy a misztikánál megállunk? Vagy, hogy mi kapcsolat és a párhuzam görög filozófia és a kabbala között?

Mi történik a lélekkel a halál után? Létezik-e lélekvándorlás? Hogyan kapcsolódik össze és hogyan válik szét a lélek és a test? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Szilágyi Szilárd és Köves Slomó közös podcastnjének 2. epizódja. A KÖVESd a RABBIt podcast második beszélgetéséből azt is megtudjuk még, hogy érez-e a test bármit a halál után és hogy miből tudjuk, hogy teljesítettük-e evilági küldetésünket.

Mindenki bírni akarja a hosszú élet titkát, ám a látszattal ellentétben az mégsem egyértelmű, hogy voltaképpen miért. Mert hát a titok állhat ugyan a megadatott napok maximalizálásában, de minthogy rövid élet is lehet teljes és hosszú is tűnhet elfecséreltnek, adja magát a kérdés, hogy vajon mire is vágyunk igazán. Arra, hogy életünk időben bővelkedjék vagy arra, hogy életidőnk kitöltésére képesek lehessünk? A kérdés se nem költői, se nem túlságosan elvont; morális. Amikor az Örökkévaló az ötödik parancsolatával szüleink tiszteletére szólít, a hosszú élet feltételeként köti azt ki. E rejtélyes összefüggést azonban csakis akkor tudjuk felfedni, ha készek vagyunk személyes felelősségeink rendszerét felismerni, feltárni, azt súlyával együtt felvállalni.

Az Izraelt ért terrortámadás az egész világot sokkolta. Sokkolta bestiális kegyetlenségével, a pusztítás elképzelhetetlennek hitt mértékével. A cinikusan megválasztott időzítés, mely az egyik legvidámabb ünnepre, a zsidó-keresztény civilizációt meghatározó Biblia fundamentumának, a Tóra örömünnepének napjára esett, több volt taktikai fogásnál; nem csupán a zsidók legvédtelenebb pillanatát keresték a gyilkosok, de az egész világ számára megmutatták, nekik semmi sem szent. A világ most válaszát fogalmazza. Izrael háborúban áll.

Mit is hívunk köznapi értelemben térítésnek? Valami olyasmit, amikor valaki vagy valakik – történetünk térítői – olyannyira biztosak igazukban, hogy arról erkölcsi kötelességüknek érzik meggyőzni embertársaikat is. Ám e tevékenység, érthető módon, nem mindig mentes az ellenállástól: előfordul, hogy szép szóval sokra nem mennek, előfordul, hogy az agilis győzködés emberéletekbe kerül. De vajon milyen gyakran fordul elő az, hogy e térítők igazságukba vetett hite ezen a ponton meginogjon?

A világ béke, vagy éppen a fanatizmus által fűtött pusztulás záloga a vallás? Köves Slomó és Szilágyi Szilárd legújabb beszélgetésében arra keresik a választ, hogy nem veszélyes-e a vallás által hirdetett küldetéstudatosság és mit jelent egyáltalán a fanatizmus? A Kövesd a Rabbit podcast 10-ik epizódjában azon gondolkodunk el közösen, hogy mi a biztosítéka annak, hogy a vallásosság a kiegyensúlyozott jobb élethez, szebb világhoz és ne egy jóra való törekvés által tönkretett világhoz vezessen?

“Nem felajánlás, hanem igazságtétel” - Köves Slomó szerint ez a zsidó jótékonyság fogalmi alappillére. De mi köze van ennek az állami szociális rendszerek ideális felépítéséhez, az Istenbe vetett bizalomhoz, a jólétből következő szellemi romláshoz? Többek közt ezekre a kérdésekre is választ kapunk a Kövesd a Rabbit Podcast 5. részében, minthogy azt is megtudjuk, hogy mihez hasonlított inkább a bibliai Izrael gazdasági felfogása, a kommunizmushoz vagy a kapitalizmushoz?

A szeretet és a szerelem érzését a legtöbb nyelven feltűnően hasonló szavak fejezik ki. 

Különös módon mi sem a használatukkor ütközünk nehézségekbe (hacsak nem szűkszavúságunk okán), hanem ha különbözőségük meghatározására tennénk kísérletet.

Bár mindkét érzés belőlünk fakad, azok azonban mégsem minket illetnek; ezért könnyen tűnhet olybá, mintha valójában érzelmünk tárgyai felelnének saját érzéseink milyenségéért.

Ám szeretetünk, bármily természetű legyen is, végső soron mégiscsak kapcsolódásra vágyó énünk kivetülése, ezért a kapcsolat létrejöttéért muszáj önmagunkkal is alaposan szembenéznünk.

Legyünk hát fülig szerelmesek vagy gondoljunk szeretettel szüleinkre, gyermekeinkre vagy a Jóistenre, héberül csak ennyit mondjunk: ÁHÁVÁ.

A humor nem tréfadolog! – szól a híres bonmot, amellyel – még ha csak merő véletlenségből is – igazi talmudi bölcsességre tapinthatunk rá. A humor ugyanis jóval több, mint egyszerű nevettetés, a zsidó humor pedig egyenesen a tórai tanok átadásának terepe lehet. Ez pedig bizonyosan nem tréfadolog! A szellemesség szerepe nem túlértékelhető; ám helyét és idejét, tárgyát és közönségét nem árt jól megválasztanunk. Van-e a zsinagógában helye a viccnek, humorizálhat-e a rabbi? Minden azon múlik, hogy ki nevet a végén: a Grün-e vagy a Kohn?

Átveszik-e majd a robotok az irányítást? Öntudatra éled-e a mesterséges intelligencia. A Kövesd a Rabbit Podcast legújabb adásából megtudhatjuk azt is, hogy kell-e a robotoknak jogokat biztosítani, be lehet e számítani egy robotot a mindenbe és hogy miért nem ideges a Waze a dugóban, szemben az emberrel aki használja?

Elsőre tán ellentmondásnak tűnhet, ám közel sem meglepő, hogy gyökereikben ily közeleső vallások viszonyai ideális esetben sem lehetnek teljesen súrlódásmentesek. Hisz, ha lehetnének, ugyan mi szükség lett volna a különválásra, újradefiniálásra? A közelség és a széttartás dinamikái markánsak és ellentétesek; ez szüli a feszültséget, amelynek megszelídítésére csakis közösen vállalkozhatunk. A siker ez esetben létkérdés. Baj csak akkor van, amikor már ebben sem értünk egyet.

Vajon miben különbözik a múlt és a történelem? Mondják, hogy a történelmet a győztesek írják és azt is hallottuk már, hogy „A múltat végképp eltörölni”. Való igaz, egyazon ceruza két vége is lehet grafithegy és radír – íráshoz és eltörléshez –, ám közel sem mindegy, hogy eszközünk forgatása mögött milyen szándék húzódik. Mondhatjuk-e hát, hogy a múlt abszolút, s a történelemmel mi adjuk meg jelentését? Közösebb-e a múltunk, mint a történelmünk, netán múltjaink és történelmeink vannak csupán, s végül rajtunk áll, hogyan osztozunk meg a felelősségen és a sorson?

Még ha ellentmondásnak tűnik is, hogy a leghangosabb társadalmi viták kellős közepén épp életünk legszemélyesebb szeglete kell, hogy álljék, belátható, hogy ez másként aligha lehetne. A helyzet ugyanis úgy áll, hogy „személyes szexualitásunk” számos elidegeníthetetlen vonatkozása adja ki azokat a társadalmi konstrukciókat, melyek aztán átlagolva hatnak vissza mindannyiunkra: a házasság, a gyerekvállalás, a vallásgyakorlás intézményes keretei vajon miként képviselhetik – vagy, ha tetszik; jelölhetik ki – társadalmi normáinkat oly módon, hogy azok a személyes szabadság sokszínűségével is összhangot tudjanak képezni? Ki döntsön a keretekről – és főleg, milyen alapon? Egy biztos, ideológiák harcából nem születhet egyetemes megoldás.

A szabadság iránti vágyunk emberi mivoltunk tulajdonképpeni vezérmotívuma. Ha jobban belegondolunk, nincs is olyan tevékénységünk, célkitűzésünk, amely ne lehetne ebből a megfoghatatlan ösztönből származtatható. S talán éppen ez az oka annak, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni a szabadság valódi mibenlétének olykor valóban nehezen kifürkészhető feltételeiről.

A megbocsátás aktusa tulajdonképpen nem más, mint sérelmeink feldolgozásának kulcsmomentuma. Annak felismerése s elfogadása, hogy a megbocsátás megtagadásával önmagunkban konzerváljuk a sérelmezett tett hatását. Ehhez a felismeréshez persze idő, távolság kell, de általános recept nincs. Van bűn, melynek nyomát nem tudjuk levetkőzni; képtelenek vagyunk megtalálni a megbocsátáshoz vezető utat. Ilyenkor azonban törekednünk kell arra, hogy a bennünk feszülő trauma ne válhassék önsorsrontó adottsággá.

A történelem szövete párhuzamos szálakon fut a vélelmezett fejlődés irányába, ám ha akárcsak egyetlen szál is lemarad és a párhuzam megszakad, azon kapjuk magunkat, hogy a saját életünk és a nagyvilág egyensúlyi viszonyát feltételező kölcsönösség rendje a feje tetejére állt. 

Azok például, akiknek valós és internetes perszónái, azok prioritásai, értékei és érdekei kezdenek a felismerhetetlenségig egybeolvadni, pontosan tudják, hogy miről van szó. 

Az ekkorra már elkerülhetetlennek tetsző egzisztenciális krízist csakis olyan értékekbe kapaszkodva védhetjük ki, amelyek nincsenek kitéve azoknak az áramlatoknak, melyeknek mi magunk igen könnyen s gyakran önként válunk kiszolgáltatottjaivá. 

A kinyilatkoztatásból következően a zsidóság épp ilyen érték.

Túljárunk az antiszemitizmus eszén Köves Slomó vezető rabbi mindig azt hangoztatja, hogy a zsidóság önmeghatározásának azért sem szabad az antiszemita toposzok tagadására épülnie, mert azzal azok szükségszerűen szervesülnének gondolatainkba, önképünk viszonyítási pontjaivá válnának. Ez maga az önkéntes relativizáció, a legitimáció előszobája. Mindig azt tudjuk, hogy kik vagyunk, és sose azt méricskéljük, hogy kik nem; csakis így járhatunk túl az antiszemitizmus eszén. Pozitív, biztos lábakon álló identitással. E nyégyrészes sorozatban emellett érvel Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija, s adja látleletét a történelem legkitartóbb előítéletének, annak ismert veszélyeivel és kiismerésre váró abszurditásával. Az előadás az Óbudai Zsinagógában hangzott el, 2023. március 9-én.

Valósak-e a klímaváltozással kapcsolatban hangoztatott apokalipszis jóslatok? Kell-e tartanunk a világvégétől? Túl népesedik-e a föld? Korunk talán legizgatóbb kérdéseivel kezd a Kövesd a rabbit Podcast sorozat őszi évadja. Köves Slomó és Szilágyi Szilárd beszélgetéséből azt is megtudjuk, vajon a Tóra szerint közeledünk-e a világvégéhez és hogy mit jelent az “ember felsőbb rendűsége”?

A sorozat első epizódjában azt vizsgáltuk, hogy mik az antiszemitizmus elleni védekezés módjai és szintjei. Ebben az részben arról lesz szó, hogy voltaképpen mi is az oka az antiszemitizmusnak. Köves Slomó vezető rabbi mindig azt hangoztatja, hogy a zsidóság önmeghatározásának azért sem szabad az antiszemita toposzok tagadására épülnie, mert azzal azok szükségszerűen szervesülnének gondolatainkba, önképünk viszonyítási pontjaivá válnának. Ez maga az önkéntes relativizáció, a legitimáció előszobája. Mindig azt tudjuk, hogy kik vagyunk, és sose azt méricskéljük, hogy kik nem; csakis így járhatunk túl az antiszemitizmus eszén. Pozitív, biztos lábakon álló identitással. E négyrészes sorozatban emellett érvel Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija, s adja látleletét a történelem legkitartóbb előítéletének, annak ismert veszélyeivel és kiismerésre váró abszurditásával. Az előadás az Óbudai Zsinagógában hangzott el, 2023. március 16-án.

Mi a különbség a házasság és a “párkapcsolat” között? Felismerhetjük-e ránézésre, hogy ki az igazi? - Többek közt ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk Köves Slomó és Szilágyi Szilárd beszélgetés-sorozatának legújabb fejezetéből. Mint ahogy azt is megtudhatjuk a Kövesd a Rabbit harmadik részéből, hogy miért az egyik legalapvetőbb építő eleme a házasság az emberi küldetés kiteljesedésének és hogy hogyan vezet az elköteleződés a boldogsághoz?

Kohn és Grün elengedhetetlen szereplői az ikonikus magyar zsidó vicceknek. A zsidó humor pedig elengedhetetlen része a Judaizmusnak. A Kövesd a Rabbit podcast legújabb epizódjából megtudhatjuk, hogy a zsidó humor forrása nem csupán a sok évszázados üldöztetést enyhítő lazaság, hanem maga a Biblia. A Tóra és a Talmud számos vicces fordulattal és történettel van teli ennek pedig vallás-filozófiai oka van. Hogy mi az? - Hallgass bele és megtudod!

A Kövesd a Rabbit sorozat negyedik adásában Köves Slomó és Szilágyi Szilárd arról beszélgetnek, hogy működhet-e a “vallásos vagyok a magam módján” önmeghatározás és valóban mit számít Istennek ez a sok vallásos rituálé? Van-e helye a rituáléknak a házasságban vagy az inkább a spontán érzelmek helye és mi köze van mindenek az óvoda körüli kerítéshez és a covid világjárványhoz?

Az Izraelt ért terrortámadás az egész világot sokkolta. Sokkolta bestiális kegyetlenségével, a pusztítás elképzelhetetlennek hitt mértékével. A cinikusan megválasztott időzítés, mely az egyik legvidámabb ünnepre, a zsidó-keresztény civilizációt meghatározó Biblia fundamentumának, a Tóra örömünnepének napjára esett, több volt taktikai fogásnál; nem csupán a zsidók legvédtelenebb pillanatát keresték a gyilkosok, de az egész világ számára megmutatták, nekik semmi sem szent. A világ most válaszát fogalmazza. Izrael háborúban áll.

Mikor a zsidóság és magyarság viszonyáról gondolkodnánk, hamar rájövünk, hogy fogalmaink tisztázása nélkül vállalkozásunk kudarcra van ítélve. Mi a zsidóság? Mi a magyar zsidóság? Egyáltalán, mi a magyarság, a történelem mely pontján? Egymásra ható dinamikus folyamatokat kell vizsgálnunk, melyek hatásai csak retrospektív válnak felmérhetővé. Következtetéseink levonásához elengedhetetlen a közös „szótár”, s így ahhoz is, hogy ne pusztán szemlélői, elszenvedői, hanem alakítói lehessünk közös történetünknek.

Az Izraelt ért terrortámadás az egész világot sokkolta. Sokkolta bestiális kegyetlenségével, a pusztítás elképzelhetetlennek hitt mértékével. A cinikusan megválasztott időzítés, mely az egyik legvidámabb ünnepre, a zsidó-keresztény civilizációt meghatározó Biblia fundamentumának, a Tóra örömünnepének napjára esett, több volt taktikai fogásnál; nem csupán a zsidók legvédtelenebb pillanatát keresték a gyilkosok, de az egész világ számára megmutatták, nekik semmi sem szent. A világ most válaszát fogalmazza. Izrael háborúban áll.

Az Izraelt ért terrortámadás az egész világot sokkolta. Sokkolta bestiális kegyetlenségével, a pusztítás elképzelhetetlennek hitt mértékével. A cinikusan megválasztott időzítés, mely az egyik legvidámabb ünnepre, a zsidó-keresztény civilizációt meghatározó Biblia fundamentumának, a Tóra örömünnepének napjára esett, több volt taktikai fogásnál; nem csupán a zsidók legvédtelenebb pillanatát keresték a gyilkosok, de az egész világ számára megmutatták, nekik semmi sem szent. A világ most válaszát fogalmazza. Izrael háborúban áll.

A hit képessége mindannyiunk veleszületett adottsága; a bízni tudás vágya emberi kondíciónk leglényege.

De hogy mi húzódik valójában e gyakran használt szavak mögött, annak végiggondolására ritkán szánunk elegendő időt. 

Bizalmunkkal voltaképpen önmagunk egy részét helyezzük át valami vagy valaki másba, és hitünk tudósít minket arról, hogy ezzel az intuíciónkkal merre forduljunk.

Szívünk mélyén mind tudjuk, hogy létünk nem foglalható általunk belátható keretekbe, s olyan nem-tudás tudása ez, amely hit nélkül összeroppantana minket. 

 Hittel és bizalommal azonban létezésünk megnyugtató és biztos értelmet nyer.

A zsidóság egyik jelentős humanista megállapítása, hogy még ha rossz fát tettünk is a tűzre, cselekedeteink akkor sem azonosak velünk. Pontosabban: a lehetőség mindig adott, hogy azok lenyomatát önmagunkon felülírjuk. Abból indul ki a hagyomány, hogy mivel az isteni szikra mindannyiunkban megvan, az életünk során felhalmozott tökéletlenségeinket mindig van lehetőségünk ahhoz közelítve korrigálni. De ez a felismerés és szembenézés erőfeszítése nélkül nem lehetséges. Nem arról van szó, hogy botlásaink, s pláne bűneink hatását próbáljuk ilyenkor annulálni – hisz ezzel végső soron a felelősség alól próbálnánk kibújni –, hanem éppen azok felvállalásával tudunk hitelesen elköteleződni a helyes út választása mellett.

Elsőre akár azt is gondolhatnánk, hogy sokféle magány létezik: „most ez a baj, máskor meg amaz”. Ám jobban belegondolva rájövünk, hogy a magány érzete ehhez túlságosan egysíkú. Lehetséges, hogy magányunk mindig ugyanaz, csak azt mindig más hívja elő bennünk? Tudjuk, hogy egyedülléttel önmagában nem azonosíthatjuk magányunkat, hisz könnyedén lehetünk magányosak társasan is; s hol van ilyenkor az a bizonyos könnyed én? Úgy tűnik, először önmagunkban kell felfedezünk azokat az értékeket, amelyek által képesek leszünk jobbítóan kapcsolódni környezetünkhöz; belső erőforrásainkat csatornázzuk valami rajtunk túlmutatóba: legyen az a transzcendens Isten, családunk vagy akár egy nemes eszme, s az elmagányosodás mázsás súlyától máris lélegzethez jutunk.

Vajon, ha valami teljesen nyilvánvaló, az igaz marad kifordítva is? S ha már kifordítás, beszéljünk egy kicsit az öltözködésről! Az például nyilvánvaló, hogy mit miért öltünk magunkra: alkat és alkalom, hangulat és ízlés, vagy épp egy kiadós eső, ezek mind-mind hatnak ránk, mikor az ideális ruházat megválasztásán vagyunk. Ugyanez a kérdés kifordítva azonban már így áll: Vajon a gondosan kiválasztott ruházatunk miképpen fog visszahatni miránk?

A magyarázatot arra, hogy mi tette a Chábádot rövid idő alatt a világ legnagyobb ortodox irányzatává, alighanem a zsidóságot körülölelő globális világgal folytatott állandó szellemi és gyakorlati párbeszéd adja. A hászid mozgalmak már évszázadokkal ezelőtt is a reflexió szándékával jöttek létre, ám a történelem tragédiái a zsidóság számára a párbeszéd lehetőségét is kíméletlenül elsöpörték. A fordulatot ezután a hetedik lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson hozta el, aki a holokausztot követően felmondta a visszahúzódás és elzárkózás stratégiáját, ha tetszik, „új párbeszédet” kezdeményezett, hogy megmutathassa még a vallástól eltávolodott zsidók számára is, hogy a Tóra örök üzenete mindannyiunknak szól.

Mindannyian éreztük már, hogy egy-egy nehezebb kérdést szívesebben söprünk a szőnyeg alá, mint hogy érdemben foglalkozzunk vele. Bár kétségtelenül lehet jó okunk az ilyetén önvédelemre, de bizony előfordul, hogy spirituális lustaság állja utunkat, amikor az élet nagy kérdéseihez érünk. Pedig kiváltság olyan generációhoz tartozni, amelyben fizikai épségünk puszta fenntartása már nem a legfőbb napirendi pont, s az így felszabadult belső erőforrásainkat biztonságban fordíthatjuk létvívódásaink valós feltárására. Első lépésként akár csak annyit, amennyit eddig közönyünk emésztett fel.

A nemi szerepek alakulása, ahogy maga a korszellem is, az életkörülmények történelmi távú alakulásának közösségszervezési lenyomata. Nyilvánvaló, hogy ezek felülvizsgálata időről-időre nagyon is indokolt, azonban arról, hogy buzgalmunkban mikor hagyjuk le saját magunkat is, vagyis, hogy túlkompenzálásunkkal mely ponton siklatjuk ki a változást organikus menetéből, azt félő, hogy csak akkor látjuk (be), amikor a zsákutcavégi fal már féktávon belülre került.

Az Izraelt ért terrortámadás az egész világot sokkolta. Sokkolta bestiális kegyetlenségével, a pusztítás elképzelhetetlennek hitt mértékével. A cinikusan megválasztott időzítés, mely az egyik legvidámabb ünnepre, a zsidó-keresztény civilizációt meghatározó Biblia fundamentumának, a Tóra örömünnepének napjára esett, több volt taktikai fogásnál; nem csupán a zsidók legvédtelenebb pillanatát keresték a gyilkosok, de az egész világ számára megmutatták, nekik semmi sem szent. A világ most válaszát fogalmazza. Izrael háborúban áll.

Különös dolog a pénz: mivel közös értékmérője mindennek, ami megvásárolható, bele is látunk rögvest mindent, amit megvennénk belőle; már ha elég lenne belőle a zsebünkben. Az emberi vágy a vagyon iránt innen ered, mintha bankszámlánkkal egyenesen a mindenségnek válhatnák részvényeseivé. Tetszetős, logikus, mégis félrevezető hozzáállás ez, kiváló receptje a boldogtalanságnak. Jó ugyanis nem sülhet ki abból, ha életünket és értékrendünket egy eszmei értékektől steril képzetbe látjuk bele. Az anyagi javak ezért különleges felelősséggel járnak: a pénz csak akkor ér valamit, ha nemcsak képesek, de készek is vagyunk azt valódi értékre váltani, s ha így teszünk, a pénz akkor valóban boldogít.

A próféták – profánul fogalmazva – Isten szóvivői. Számunkra pedig, akik alighanem nem rendelkezünk prófétai képességekkel, s akik a próféciák címzettjei vagyunk, az a legfontosabb, hogy felismerjük, ki hordozza valóban az isteni üzenetet és ki az, aki tévesen vagy épp ármánykodva ölti magára a felfoghatatlan tudás autoritását. Miről ismerszik meg a hamis próféta és hol vannak az igaziak? Lehet, hogy az Örökkévaló nem üzen már nekünk? A válaszokért ismét a kinyilatkoztatáshoz kell fordulnunk.

Az individualizmus elfelejteti velünk, hogy egy nagy történet részesei vagyunk, ez pedig könnyen az önbizalom és a remény hiányához vezet. Többek közt erről is beszél Köves Slomó a Kövesd a Rabbi-t legújabb epizódjában, amelynek középpontjában személyes és kollektív sorsunk ciklikussága áll. A Szilágyi Szilárddal közös beszélgetésből megtudhatjuk még, hogy mi a zsidó sors ciklikusságának a személyes tanulsága és hogy hogyan kapcsolódik ez József történetéhez és a személyes boldogság-vágyunkhoz.

Az előző két epizód ívén haladva elérkeztünk ahhoz a sokakat izgató kérdéshez, hogy tulajdonképpen miért is jött létre az EMIH. Pontosabban fogalmazva; miért tartottuk egyenesen szükségszerűnek az EMIH életre hívását. Beszélgetésünk során nem kerüljük a vallás- és pártpolitika kényes kérdéseit sem, hisz mindannyiunk közös érdeke a tisztánlátás elősegítése, a tettek mögötti értékalapú motivációk feltárása, s így – végső soron – a tabuk nélküli, nyílt beszéd ösztönzése, egymás jobb megértésének érdekében.

Morális kérdések megítélésében legjobb esetben is csak félmegoldásokhoz vezet, ha kizárólag külső mércékre támaszkodunk. Még ha a külvilág nem is rója ki büntetését, a bűn akkor sem tekinthető semmisnek. Az embernek végső soron lelkiismeretével kell tudnia együtt élnie, márpedig önmagunk becsapása aligha lehet hosszú távon sikeres. Saját magunkkal kerülünk magánzárkába s a szabaduláshoz a BME-n keresztül vezet az út; Beismerés, Megvallás, Elhatározás.

Előző beszélgetésünk során annak a sajátosan rétegzett identitás-struktúrának szétszálazásába fogtunk bele, amely minden diaszpórában élő zsidó embernek sajátja. Ezen a nyomon haladunk tovább, mikor azt tárjuk fel, hogy nemzetállami kontextusban miként valósítható meg a zsidóság érvényes és hatékony képviselete. Egy biztos: e kontextus nem pusztán földrajzi, de ugyanennyire időbeli kérdés is, márpedig ennek belátása nélkül nem értelmezhetőek a képviselet lehetőségei, kívánalmai, de eredményei sem.

A kabbala a zsidó világértelmezés legmélyebb rétegét interpretáló misztikus tudomány, amely voltaképpen a lét és az idő, az Isten és a teremtés; a végtelen megismerésére épülő emelkedett filozófiai irányzat. Ugyan ki ne szeretné jobban érteni a mindenséget, s abban önmaga helyét? – ám ahhoz, hogy a létezés kiismerésének kabbalisztikus útjára léphessünk, lelkünk és szellemünk alapos felkészítését biztosan nem odázhatjuk el.

Társadalmi nem. – nem mintha ettől sokkal beljebb lennénk. Csak azért problémás ez, mert még párhuzamosan zajló, potenciálisan sorsfordító háborúk sem terelik el a nyugati világ figyelmét a „társadalmi nem” égető kérdéséről. Erre persze igen jó okuk van, hisz mára az élet majd’ minden terültét átszőni és nagyban meghatározni látszik az erről folyó heves ideologikus diskurzus. Nem mintha ettől sokkal beljebb lennének. Hogyan tovább?

Az Izraelt ért terrortámadás az egész világot sokkolta. Sokkolta bestiális kegyetlenségével, a pusztítás elképzelhetetlennek hitt mértékével. A cinikusan megválasztott időzítés, mely az egyik legvidámabb ünnepre, a zsidó-keresztény civilizációt meghatározó Biblia fundamentumának, a Tóra örömünnepének napjára esett, több volt taktikai fogásnál; nem csupán a zsidók legvédtelenebb pillanatát keresték a gyilkosok, de az egész világ számára megmutatták, nekik semmi sem szent. A világ most válaszát fogalmazza. Izrael háborúban áll.

Miről is van szó, amikor a zsidóság különböző irányzatainak zegzugaiban próbálunk eligazodni? Vajon a lényegről gondolkodunk, amikor azt vizsgáljuk, kerülhet-e orgona a zsinagógába s rabbija lehet-e nő? Dilemmák sora szegélyezi a vallásgyakorlás mikéntjét, melyek felbukkanása azonban sem térben, sem időben nem a véletlen szüleményei: A hitéletünket meghatározó irányzatok jelentős világfolyamatok s a korszellem alakulásának hiteles történelmi lenyomatai, melyek felbecsülhetetlen tanulságokkal szolgálnak mindazok számára, akik indulatok helyett a tisztánlátásban keresnek fogódzót nyitókérdésünk megválaszolásához.

Mindannyian ismerjük az érzést, hogy „nem vagyunk urai a helyzetnek”. Egy vizsga, anyagi nehézség, betegség, veszteség, párkapcsolati krízis; alkatunk szerint bármi kibillenthet minket biztonságérzetünkből, s az ilyenkor fellépő stresszre és szorongásra gyakran önsorsrontó válaszokat adunk. Mikor úgy érezzük, nincs erőnk szembenézni az előttünk tornyosuló kihívással, menekülőre fogjuk; csakhogy a legkisebb ellenállás irányában ritkán találni valódi válaszokat. Szirénhangok csábításának engedünk ilyenkor, melyek azonban idővel egyre fenyegetőbbnek bizonyulnak.

Amikor érvekről és ellenérvekről merengünk, akarjuk-e, hogy legyen gyermekünk vagy sem, nem árt arra emlékeztetni magunkat, hogy csakis azért gondolkodhatunk erről, mert szüleink anno világra hoztak minket. Milyen szempontok tántoríthatnak hát el most bennünket? Milyen érv lehet erősebb magánál az életnél is? Értelem és érzelem; a világi és a vallási, az egyéni és az egyetemes párbeszéde párbeszéd-e vajon közös nyelv híján?